XVIII.rész – Kötelék

Zene a részhez: Ella Henderson - Ghost

2013. augusztus 24. (csütörtök)

Justin Bieber:

Még mindig kómában fekszik, a szilánkok már nincsenek a kezében, a fejét összevarrták és infúziót kapott. Szörnyű őt így látni, olyan , mint aki elvan veszve, viszont én tudom, hogy ő egy nagyon erős lány. Az orvosok szerint a mai nap folyamán kéne felkelnie, két napja itt ülök az ágya mellett és nem mozdulok, minden nap hozatok friss virágot Mandy-vel. Ők munka után egyből idejönnek és ők is vele vannak. Szoktam hozzá beszélni, mert hiszem, hogy megérti és hallja csak egyszerűen nem tud válaszolni, mert alszik. Kezét szorongatom és egy imát mondok el, éppen a felénél tartok mikor a kezemen egy szorítást érzek.
- Katherina! Hallasz? – emelem fel a fejem és közelebb húzom a széket. Szemei olyan lassan nyílnak ki, mint  ahogyan feljön a nap egy téli reggelen. Meglát és az ajkai mosolyra húzódnak. – Annyira örülök, hogy felkeltél! – megakarom ölelni, de félek, hogy összetöröm.
- Mióta vagy itt?
- El sem mozdultam mellőled! – látom a szemében a meglepettséget és azt, hogy örül ennek a hírnek.
- Nem fáj semmid?
- A fejem.
- Igen, az orvos azt mondta, hogy agy rázkódásod van és hogy nem nézhetsz tv-t egy hétig és pihenned kell. – elmondom neki, hogy az orvos miket mondott és megérti ezeket.

2013. augusztus 31. (csütörtök)

Az orvosok ma hazaengedik őt, a saját felelősségére. Ezalatt az egy hét alatt sok minden történt, végig bent voltam nála és mivel nem nézhetett tv-t ezért megkért, hogy olvassam fel neki a kedvenc könyvét. Megtettem neki amit kért és még én is élveztem ezt a dolgot. Az érzéseim egyre erősebbek iránta, a nevetése bearanyozza a napomat és a szemei, akár a tenger. Segítek neki összepakolni és le megyünk a lifttel a parkoló szintre. Segítek neki beszállni az autóba és én is helyet foglalok mellette. Óvatosan vezetek, nehogy valami baj történjen. Kiszállok és segítek neki is, majd a csomagjával együtt bemegyünk a házba. A lépcsőzés nehezen megy neki így a feneke alá kapok és megemelem, nem szól semmit, hiszen tudja, hogy nem menne neki. Beviszem a szobájába és a hátamról leveszem a sport táskát.
- Kell valami? Nem vagy éhes vagy szomjas?
- Nem kell semmi, Justin , nem vagyok kisgyerek. – felnevet és belátom, hogy igaza van.
- Tudom, viszont én hibásnak érzem magam a baleseted miatt. – megfagy a levegő és leülök mellé az ágyra. – Tudod, én nem akartam azt a lányt megcsókolni. Utánad mentem viszont akkor már az autóban ültél. – beletúrok a hajamba és ökölbe szorítom a kezem.
- Nem a te hibádból történt, én volt hülye, beállva és részegen ültem autóba, mert rosszul éreztem magam mikor megláttalak azzal a szajhával. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem.
- Ha nem történt volna meg akkor most nem lennénk itt!
- Igen, ám vedd figyelembe azt is, hogy akkor nem töltöttünk volna el együtt egy szép hetet és akkor nem olvastad volna fel nekem a könyvet. – ismét felnevet és már nekem is jobb a kedvem. Közelebb megyek hozzá és megérintem puha orcáját, hüvelyk ujjammal megsimítom bőrét és csiga lassúsággal közeledem hozzá. Ajkunk összeér és finoman mozgatjuk azokat, elhúzom a fejem és homlokára hintek egy csókot. Mögé ülök, hátamat a falnak döntöm és terpeszbe rakom lábamat, hogy rám feküdhessen. Csendben vagyunk, ehhez a pillanathoz most nem is kellenek szavak, a tettek sokkal fontosabbak. Nem tudom, hogy hogyan változtak meg így az érzéseim iránta. Eleinte azért voltam mellette, hogy a védelmezője legyek, a munkám miatt, az apja megbízatásából. Most meg, azért vagyok mellette, mert jelent nekem valamit, fontossá vált számomra. Úgy érzem, hogy végre ő az a lány akit kerestem. Ő nem kér semmit, nem kell neki drága dolgokat venni, neki csak az kell, hogy vele legyek. Tudom, hogy ő is így gondol rám, mert érzem, a csókjai olyanok, mint ha nem akarna sose elválni tőlem. A tettei azt bizonyítják, hogy akar engem, akárcsak én őt. Bármire képes lennék azért , hogy megvédjem és, hogy biztonságban tudhassam.
- Min gondolkozol? – kérdi és fejét kicsit hátra biccenti.
- Minden, azon, hogy hogyan változtak meg így a dolgok és rajtad. – hátán keresztül is érzem, hogy a szíve hevesebben kezdett el verni és légzése is felgyorsult. Tetszik, hogy ezt a reakciót váltom ki belőle, hogy akár csak egy szóval is zavarba tudom hozni.
- Tudod, nagyon sokat járt az eszem azon, hogy mi miért történt. Szerintem mindennek így kellett lennie, ez hülyén hangzik, de a balesetem sem volt véletlen.
- Azért , hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, de e nélkül is megtörtént volna szerintem, mert te olyat váltasz ki belőlem, amit soha senki más nem tudott.
- Akkor meg? – nem érti a célzásom, nem akarom lerombolni azt amit felépítettünk.
- Nem lehetünk együtt, mellettem veszélybe sodornád magad, hiába lennék veled. Nekem nem tiszta a múltam, sem a jelenem. Nem akarlak bajba keverni és az életedet kockára tenni, fontos vagy nekem!
- Justin! Nem érted, én akarlak téged, veled akarok lenni! Azt akarom átélni amit te, veled, melletted! Tudom, hogy megtudsz védeni és tudom, hogy ami kettőnk között van az úgy se fog elmúlni úgy, ha gyötörjük lelkünket. – mind a két kezemet felemeli és összekulcsolja övéivel. – Egyek vagyunk! Ha nem tesszük meg ezt a lépést akkor bánni fogjuk, hogy egy ilyen szép dolgot eldobunk magunktól, mert félünk. Ne a jövőre gondolj, most csak is a jelenre koncentrálj. Nem lehet megmondani azt, hogy mi lenne ha… vagy mi lett volna ha... Ezeket a dolgokat sose fogjuk megtudni. – igazat beszél és szerintem bánnám ha nem lépnék. Felbátorodok és finoman magam felé fordítom, szemeibe nézek és látom, hogy ragyognak, mint a nap az égen, vagy a csillagok az éjszakában.
- Nem hiszem el, hogy létezik ilyen lány, mint te! Fogalmad sincs, mit érzek irántad Katherina! – ismét magamhoz húzom és megcsókolom, vigyázok arra, hogy még fájó bordáit ne fogjam meg. Beletúrok a hajába és próbálom még közelebb húzni, kezeivel nyakamat szorítja. Levegőhiányban szenvedünk, elválunk egymástól.
- Akkor ez az jelenti, hogy…
- Igen, azt! – szavába vágok és lefektetem magam mellé, elhelyezkedünk és fejemet a kezemmel és hátát cirógatom. Eltelik pár perc és már csak egyenletes szuszogását hallgatom, elaludt. Olyan gyönyörű, jó érezni, hogy a karjaim között ennyire nyugodtan alszik, mikor én egy mocskos ember vagyok és egy ilyen ártatlan lányt rántok bele az életembe. Nem tehetek róla, az érzelmeim iránta tagadhatatlanok és tenni fogok azért, hogy a legjobbat kapja és jó élete legyen mellettem, nem fogom hagyni, hogy bárki vagy bármi elvegye tőlem, az életem árán is megfogom őt védeni!