XV.rész - Csalódás

2013.augusztus 7. (vasárnap)

Semmit nem aludtam az éjszaka, miután elájultam, nem sokkal később fel is keltem, hoztak nekem ételt, úgy nézet ki, mint ha valami luxus étteremből volna, ám nem volt étvágyam. Fogva tartanak engem, igazából a saját apám s egy fiú akivel azt hittem vihetjük valamire közösen az életben. Nem is tudom mennyi lehet az idő, a nap már fent van, kinézek az ablakon és egész LA. a szemem elé tárul, gyönyörű a kilátás. Úgy döntök, hogy elmegyek fürdeni, megyek a fürdőbe és keresek törölközőt, haj gumikat. Minden megvan itt ami egy lánynak kell, megengedem a vizet és rakok bele tus fürdőt, átmegyek a gardróbba, találok melegítő nadrágot, fehérneműt és egy laza fehér pólót. Az ágyra rakom őket és levetkőzök, beszállok a kádba és élvezem ahogyan ellepi testem a meleg víz, kicsit ellazulok és próbálom elfelejteni, hogy egy darabig bizony nem látom a barátaimat és nem mehetek sehová. Hajat mosok, kimászok a kádból , megtörölközöm és hajamat is próbálom valamennyire szárazra törölni. Keresek haj szárítót és találok még haj göndörítőt és vasalót is, megszárítom barna haj koronámat és felveszem a szabadidő ruhát. Nem tudom mit csinálhatnék így bekapcsolom a televíziót, semmi érdekes nem megy benne. Hírtelen eszembe jut, hogy holnap dolgoznom kell menni, az ajtóhoz sietek, ami persze zárva. Dörömbölök és kinyílik, Lil-el találom szembe magam, tekintete megbánó.
- Hol van apám?
- Elkísérlek! Kate, kérlek ne haragudj rám , nem akartalak soha bántani csak biztonságban tudni és épségbe eljuttatni apádhoz. – hiszek neki és megölelem, tettem váratlanul éri, majd hírtelen ő is magához szorít. Megállunk egy ajtó előtt és kopog, apám szól, bemegyünk és Justin ismét itt van.
- Nem zavarok, csak annyit akarok mondani, hogy holnap dolgoznom kell, nem érdekel, hogy fogva tartotok, én csak a normális életemet akarom! Dolgozni akarok menni, látni a barátaimat! – ismét azon kapom magam, hogy kiabálok.
- Nyugalom, elmehetsz holnap és a barátaidat már felhívtam, egy óra és itt lesznek. Elmondjuk nekik a dolgokat de csak diszkréten, nem tudom, hogy bízhatunk e bennük annyira, hogy a maffia dolgot is megtudják.
- Bennük lehet bízni! Így is sejtettek valamit amikor Justin felbukkant, mint a védelmezőm. Szóval akkor elmehetek?
- Nem, csak dolgozni, az a fekete autó fog érted menni ami tegnap idehozott.
- Nem tarthatsz itt, én ezt nem akarom!
- Azt akarom, hogy neked a legjobb legyen Katherina! – feláll a székéből és az ablak felé fordul.
- Kérlek! – hangom elcsuklik és nem találom önmagam, elveszettnek érzem maga, olyannak, mint egy fuldokló ember, nem kapok levegőt, Lil megfogja a karom és leültet, hoz egy pohár vizet. Megiszom és már egy kicsit jobban érzem magam. – Hagyj menjek el! Úgy is tudod, hogy hol vagyok, miattad biztos nem fogom elhagyni a várost vagy valami! Haza akarok menni! – sírok, ismét akár egy kisgyerek, igazából újra annak érzem magam. Örülnöm kéne, hogy apám előkerült, nekem ez nem megy, hiszen itt volt végig és tudta, hogy hol vagyok még is szart a fejemre és csak embereket küldött, hogy védjen meg. Nem mond semmit csak kimegy az ajtón, Justin követi, Lil segít nekem és utánuk megyünk. A „szobámba” megyünk, elővesz két hatalmas bőröndöt és minden ruhámat belepakolja, amit igazából ő vett és nem is az enyémek. – Nem kellenek! Vannak nekem is ruháim!
- Figyelj, azt akarom, hogy a legjobb legyen, tegnapi nap folyamán vissza vásároltam a régi házunkat ahol együtt éltünk, ott fogtok lakni a barátaiddal, ezért is jönnek ide, hogy ezt megbeszéljük. Kapsz egy autót is, hogy ne kelljen buszoznod, neked kijár a luxus!
- Látom nem érted, nekem nem a luxus kell, egy normális család, normális élet, ahol van egy szerető anyukám, apukám, barátaim és egy fiú aki boldoggá tesz, látom ez kurva nagy kérés! – combjaimra csapok és ismét sikerül felidegesítenie, nyílik az ajtóm és Mandy-t látom meg egyből a nyakába ugrok és talán még sose szorítottam ennyire , mint most.
- Kate, jól vagy?
- Igen  Chris, annyira örülök, hogy látlak titeket! – egy nagy ölelésbe vonom hármójukat.
- Sziasztok!
- Jó napot, mindenki bemutatkozik egymásnak és az a nézés, ahogyan Chris néz Justin-ra, mint ha megakarná fojtani. Meg értem, én is ezt tenném legszívesebben, az fájt a legjobban, hogy elakartam hinni, hogy legalább valami kis fikarcnyi érzést táplál irántam, tévedtem, emberi hiba. Ugye bár az életben nem minden úgy alakul, ahogyan mi azt szeretnénk vagy éppen megtervezzük. Nem szólunk semmit, fogom magam és magam után húzva a bőröndöket, elhagyom a szobát. A többiek szótlanul követnek, lemegyünk a lifttel és kisietek az ajtón.
- Miss Rider?
- Igen, én vagyok. – fordulok az öltönyös srác felé.
- Az autója itt van és adja, majd én leviszem a bőröndöket. – odaadja a kocsi kulcsot és ránézek az autóra ami a lépcső előtt áll, nem hiszek a szememnek, képes volt ennyi pénz kidobni, mikor én nem is akartam ezt. Lemegyünk és bepakolja  csomagtartóba a cuccaimat.
- Köszönöm szépen. –mosolygok rá kedvesen, ő nem érdemli meg a haragomat, kérem Mandy-t, hogy velem jöjjön, a fiúk pedig Chris autójával.
- Tudod már a régi házatokhoz kell menni. – ahogyan ezt kimondja Chris, bevágom magam az autóba és becsapom az ajtaját.
- Úr Isten, azért óvatosan, biztos drága volt! – nem szólok semmit, beindítom és gázt adok, kerék csikorgás jelzi, hogy sietősen próbálom elhagyni a területet.

Megállok a házunk előtt és várok Chris-re , mert nála van az összes kulcs, kinyitja az ajtót és belépünk. Teljesen más, már modernebb , mint régen, nincsenek meg az antik dolgok, a szép fa asztal és szekrények. Otthon kéne magam éreznem, de ez a ház eddig csak balszerencsét hozott, felmegyek az emeletre és Mandy megmutatja a szobámat, kinyitom és ez volt régen is az enyém. Teljesen új cuccok vannak, apám mindenről gondoskodott, de nem kellett volna én teljesen boldog voltam a kis ,takaros házunkban. Nem akarok itt lenni, a bőröndöket ledobom a szoba közepére és leülök a fal elé, neki döntöm a hátam és a fejem, hagyom, hogy a sós cseppek a szőnyeget áztassák. Kezdtem egyszer hinni, hogy végre talán jóra fordul minden, ehelyett jól pofára estem. Aztán csodálkoznak az emberek, hogy miért nem bízom bennük és miért olyan nehéz megnyílnom, hát pontosan ezért. Justin-nak is sok mindent elmondtam és jól hátba támadott, rettentően fáj. Aztán itt az apám, azt hiszi, ha most hirtelen mindent a fenekem alá tol akkor majd bepótolja az elvesztegetett éveket, ám azokat már sosem fogja tudni bepótolni. Nekem nem kell ez a kibaszott ház se a rohadt autója, az kell nekem, hogy visszaálljon minden, amikor még nem ismertem Justint, ő hozta ezt rám. Akkor kezdődött minden rossz amikor az életembe került, amikor aznap este megmentett, bár azért hálás vagyok, de akkor is. Jobb lett volna, ha Justin ebben nincs ebben és csak úgy simán ismerem meg, tök átlagos volt amikor nekimentem az utcán, most meg mint ha nem is ő lenne. Én ezt nem bírom, kell valami, hogy lenyugodjak.
- Lil?
- Baj van Kate?
- Nem, csak könyörgöm, kell valami, lekell nyugodnom, nem bírom ezt én ki. Túl sok ez a stressz nekem. – ismét hisztériás rohamot kapok.
- Na nem, Kate nem fogok neked kábítószert adni azért, hogy lenyugodj, igyál egy forró teát aztán feküdj le aludni! A kurva életbe is, tőlem nem fogsz kapni drogot, apád kinyírna! – igaza van, hülye voltam, hogy felhívtam.
- Ne haragudj. – ennyit tudok kinyögni és leteszem a telefont. Lemegyek a konyhába és teszem amit Lil mondott, készítek magamnak egy kamilla teát, hát ha segít.

Lefekszem az ágyba és annyira nem értek semmit, apámnak miért pont most kellett megkeresnie? Szerintem nem ilyen hosszú idő után kellett volna, hanem mondjuk úgy maximum két évvel azután, hogy elment akkor még elhittem volna neki, hogy munkája volt vagy valami hülyeség, kicsi voltam és szükségem lett volna az apai szeretetre, úgy ahogyan most is. Lassan álomba sírom magam és a szerencsétlen életemről álmodok.