X. rész – Felbukkani a semmiből

2013. július 24 (kedd)

Ma van Mandy szülinapja és már lázasan készülünk, este elmegyünk bulizni de előtte a szokásos tortázás. A barátnőm fél óra és hazaér, a tortát kivesszük a hűtőből és az asztalra tesszük, felfújunk még pár lufit és halljuk ahogyan kint valaki leejti a kulcsot, gyorsan meggyújtom a gyertyákat és sietősen viszem az ajtó elé, kicsit elkéstem , mert Mandy már bejött, de nem baj.
- Boldog Szülinapot! – kiabáljuk egyszerre és barátnőm arcán látszik, hogy nem számított semmi ilyesmire.

Indulásra készen állunk, ismét a vörös ruhámban állok, amit születésnapomkor vettünk, nincs nagyon bulizó ruhánk és ez jól áll. Felkapom a bőr kabátom és kivételesen tű sarkúban állok az ajtónál, lesétálunk a klubba és kivárjuk a sorunkat. A szokásos hangzavar, emberek táncolnak és dülöngélnek az alkohol hatására. A pulthoz megyünk és olyan deja vu érzésem van, megint kikérjük az italokat és lehúzzuk őket egy koccintás után, felülök a bár székre és úgy érzem, hogy ma nem lesz egyszerű este így kérek magamnak egy martinit. Az olíva bogyó rá van szúrva egy pálcikára, azzal játszok, egy rossz érzés suhan át testemen, gyorsan megiszom a finom italt és lábra állok. Szemeimmel keresem barátaimat ahol valahol a tömegben vannak, úgy döntök, hogy először elmegyek a mosdóba aztán megkeresem őket. A mosdók irányába fordulok és meglátom őt, ugyan az a fekete pulcsi van rajta , mint tegnap, most megtudhatom, hogy ki az. Sietősen szedem lábaim, ám ebben a cipőben nem olyan könnyű, végre utol érem. Megfogom pulóvere hátulját és rántok rajta egy kicsit, a szívem hevesen ver és várom, hogy megtudjam ki az. Megfordul és meglátom azt a fiút akivel néha jó, néha rossz, ledöbbenek és nem tudom, hogy mire gondoljak.

- Szia Katherina. – mosolyog rám, ennyit kapok azután , hogy azt se tudtam mi van vele. Meglendítem a kezem és az arcán állítom meg. Sértődött tekintettel bevonulok a női részlegbe és a tükörbe nézek, sóhajtok egyet és megigazítom szög egyenes hajam, fújok magamra egy kevés parfümöt és ismét kilépek a folyosóra. Már nem látom sehol, megkönnyebbülök és a táncoló emberek közé vetem magam, szemeimmel mindenhol a srácokat keresem de még nem találtam meg őket. Visszamegyek a bár pulthoz és kérek még egy martinit, nem tudom feldolgozni, hogy most csak így felbukkant és azt hiszi, hogy egy „szia” szóval el van minden intézve, engem senki nem nézhet hülyének. Nem habozok, a ismét gyorsan végigfolyik a torkomon és egy kicsit a fejembe száll. Kérek még egy utolsót, miután megiszom leteszem a pultra és ismét bemegyek az emberek közé, megállok egy pillanatra és valaki elkapja a csípőmet. Maga felé fordít és az arcunk vészesen közel kerül, szemeibe nézek és azt hiszem JB, neki volt ilyen csodás szeme, ám ez Drew. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, ismét megpofozni vagy csak elmenni. Kezét arcomra simítja és arcom hevesebben kezd verni, el kéne mennem. Ahogy ezt kimondom magamba megérzem ajkait az enyémeken, először nem reagálok, majd nem tudok ellenállni és visszacsókolók. Az alkoholtól felbátorodok és egyik kezemmel hajába túrok, megnyalja alsó ajkam én pedig nem engedem meg neki, észbe kapok és elválok tőle. Hátrébb lépek és lefagyok, megcsókolt, basszus.
- Tudom, hogy te is akartad. – dörmögi fülembe és ismét magához húz. Igaza van, megakartam csókolni. Fejemet vállára hajtom és úgy lépkedünk jobbra-balra.
- Végre itt vagy Kate! – felkapom fejem és barátnőmre nézek. – Igyunk még!
- Mandy, nem kéne szerintem többet inni, haza is kéne jutni! – próbálom lecsillapítani, magával húz és ismét a mixer sráccal találom szembe magam.
- Két whiskey-t kérek. – kiérkeznek az italok, koccintunk és egy kortyra megiszom, utálom a whiskey-t , szörnyű íze van. Megkeressük a fiúkat, Mandy bent én pedig kinézek a klub elé, lehet levegőznek. Meglátom azt a  jellegzetes fekete sportautót ami két napja a segítségemre sietett. Nem látok be, sötétített ablaka van, erőt veszek magamon és odamegyek. Bekopogok az anyós ülés felőli ablakon és kinyílik, a fekete srác az.
- Ne haragudj, de elmondanád, hogy miért vagytok mindig ott ahol én? Köszönöm a tegnapi megmentést de tényleg nem értem ezt! Honnan tudják azok az emberek a nevem? Miért van náluk fegyver és nálatok miért van? Ki az a JB és mit akar tőlem? Minek küldözget ajándékokat? Miért hisz a tulajdonának?
- Nyugalom, kislány, vegyél levegőt is. – felnevet és én is mulatságosnak találom azt, hogy végigpörgettem egy fél oldalnyi szöveget, egy levegőre. – Nem mondhatok sokat, csak annyit ami a te védelmedet szolgálja. Te nem akárki vagy ebben a városban Katherina. Idővel mindent megtudsz, ne csinálj hülyeséget és kerüld a bajt. – olyan kedvesnek tűnik, de , mint ha valami sötét dolog lenne mögötte, nem tiszta a tekintete.
- Kate, gyere már! – ez Pete.
- Rendben, megfogadom a  tanácsokat, most mennem kell. - ejtek felé egy mosolyt.
- Vigyázz kislány. – kacsint és visszaszáll az autóba, odasietek a barátaimhoz , Mandy belém karol és ahogy hallom nagyon jól érezte magát a születésnapján. Lehet rosszul döntök, de hülyeséget kell csinálnom ahhoz, hogy megtudjam a dolgok miértjét. Nem vagyok egy beszari lány , ám pár dologhoz még sincs merszem, olyan nehéz most minden. Pár hete normális volt az életem, nem féltem az utcákon, nem támadtak meg. Minden más lett, megváltozott nagyon sok minden, Drew csókját sem tudom hová tenni, az agyam folyton csak azon kattog, hogy JB vagy a kocsiban ült vagy a klubba volt ő is és engem figyelt valahonnan, én még sem vettem észre. Jobban kell figyelnem mostantól, minden bokrot , autót, hátha megtudhatom ki ő végre és mi a fenét akarnak tőlem és, hogy miért vagyok fontos személy ebben a városban. Én csak egy egyszerű amerikai lány vagyok, érettségivel, pincér szakmával, barátokkal. A házunk előtt állunk és keresem a kulcsomat , pár másodperc után megtalálom és kinyitom az ajtót, Mandyt a szobájába viszem és lefektetem az ágyra, leveszem róla ruháját és cipőjét, ráadom a pizsamát és betakarom. Elköszönök a fiúktól és a szobámba megyek, hűvös van, az ablakom nyitva, felkapcsolom a lámpát és kezemet a szám elé kapom, nehogy felsikítsak. Az ágyam összetúrva, minden fel van forgatva, megmozdulni sem tudok, csak állok és szememmel felmérem a terepet. Az íróasztalomhoz megyek és benézek a fiókokba, az összes üres, minden papírom a földön hever. Talán fel kéne hívni Drew-t, ám lehet ez még sem olyan jó ötlet, megrázom a fejem és gyorsan összepakolok, megnézem, hogy nem e vittek el valamit de mindenem meg van. Kinyitom a szekrényemet és visszapakolok mindent, bevetem az ágyam és a papírokat a helyükre teszem, most már olyan , mint ha mi sem történt volna. Azon gondolkodom, hogy még is mit csinálhatnék amitől megtudom ki is lehet ő. Nem akarom magam bajba sodorni, bár ennél nagyobba nem tudom, mint amiben most vagyok, ez így is elég gázos helyzet. Csörög a telefonom és kikapom a táskámból, Drew az. Habozok végül felveszem.
- Mit akarsz? – kérdezem mérgesen a telefonba.
- Beengednél? – ennyit kérdez és lenyomja, megfordulok és kimegyek a bejárati ajtóhoz, elfordítom a kulcsot és lenyomom a kilincset. Ott áll előttem, teljes élet nagyságban , nem szólok semmit csak arrébb állok, hogy bejöhessen, egyből a szobámba megy. Visszazárom az ajtót és követem, leül az ágyamra én pedig feszengve állok a becsukott ajtó előtt. Nem tudom mit kellene mondanom vagy tennem, talán el kéne mondanom neki, hogy mi történt mikor hazajöttünk. Feláll és felém sétál, megfogja a karom és érzem, hogy ég a bőröm, annyira kívánom a csókját, ám nem lenne szabad. Felemeli a fejemet és egy szűzies csókot lehel rá, magához von én pedig belekapaszkodom nyakába és sírni támad kedvem.
- Mondanom kell valamit. - végre megtudok szólalni, kicsit eltol, hogy szemben legyünk egymással. – Mikor hazaértünk, egy fél órája akkor a szobám felvolt forgatva és fogalmam sincs, hogy ki lehetett ez, de én már nem bírom, ott van JB, aztán a fekete barátja, aki amúgy nagyon aranyos és segített nekem , elmondott pár dolgot, aztán egyik nap elakartak vinni de ismét JB segített és lelőtt egy embert.
- Mit mondott a barátja? – mint ha ideges lenne és kíváncsi.
- Nem sokat, azt mondta nem mondhat semmit, csak annyit amennyi a védelmem érdekében szól, hogy vigyázzak magamra és én egy elég fontos személy vagyok ebben a városban . Én ezt nem értem, nem vagyok én fontos ember, miért lennék? Se anyám, se apám, egyik barátom sem keveredett bajba. Én ezt nem akarom, nem bírom. Nem akarom, hogy ez sokáig elhúzódjon, tudnom kell ki JB és mit akar tőlem , megkell róla tudnom mindent. Ha meglátom a barátját akkor mindenképpen követni fogom, ő segít csak nekem ugyan is az a gyáva kisfiú nem meri nekem megmutatni az arcát. Amikor lelőtte azt a férfit akkor is csak az az akarata és a makacssága jött elő, ismét előállt azzal, hogy én az övé vagyok. Úgy megfojtanám egy kanál vízben, utálom, ő hozta a fejemre a bajt, mindig az ő nevét kérdezik tőlem , de nem tudom ki ő. – a sírás szélé állok és nem tudom már magamba fojtani, állok , int egy szerencsétlen a könnyeim pedig folynak, nem szoktam hozzá az ilyen dolgokhoz és ez nekem már túl sok.
- Katherina, ne sírj, én is itt vagyok és megvédelek amikor csak tudlak. – kezével magához húz és hagyja, hogy átáztassam fekete pólóját, hajamba csókol és lefektet az ágyra. Bebújok a takaró alá, leoltja a lámpát és mellém fekszik. – Én mindig ott leszek ha baj van . – nem tart sokáig míg elalszom, szinte azonnal az álmok birodalmába találom magam és egy fekete alagutat látok, ahol egy reflektor világít és előtte áll három férfi. Nem látom az arcukat, csak Lil-t, feléjük futok, ám csak a fekete fiút érem el a másik kettő távolodik, mint ha nem akarnák, hogy megtudjam kik ők, szaladok és szaladok aztán egyszer csak egy lövést érzek a hasamnál és lenézek. A hasam vérzik, összeesek és a két férfi már felém fut, már ők nem érnek el engem.