IX. rész – A dolgok megváltoznak

2013. július 22. (vasárnap)

Elgondolkodtatok azon, hogy hová tart ez a világ? Az emberek csak önmagukkal törődnek és semmi más nem fontos nekik manapság csak a pénz, a hírnév és önmaguk. Másokat feledésben hagynak és nem törődnek velük, eldobják őket. A föld lakói nem segítenek egymásnak, ha problémája van a másiknak, nem érdekli őket, ha valaki segítségre szorul, leszarják. Az utcán bajba keveredő embereknek sem segítenek, csak elsétálnak mellettük. Persze mindig vannak kivételek, sajnos ez elég kicsiny szám a 8 milliárdból. Néha én is így érzem magam, senkinek sem vagyok fontos, csak Mandy-nek. Sok szülőt az sem érdekel, hogy mi van a gyerekükkel, elhagyják őket vagy ott vannak mellettük , ám olyan , mint ha mégsem. Én tudom milyen úgy felkelni mindennap, hogy szinte már senkid sincs, egy – két emberen kívül, csak magadra számíthatsz, mert nincs aki támaszt ad vagy megvéd. Nincsenek szüleim akik dédelgetnek, ott vannak mellettem mindig ha kellenek, nekem csak három barátom van akik kiállnának értem a bajban. Nem mondom, hogy boldog vagyok, ám azt sem, hogy szar életem van. Büszke vagyok arra, hogy ilyen körülményekkel a hátam mögött sikerült talpra állnom, van munkám, fedél a fejem felett, abból a pénzből élek amit én magam teremtek meg. E kicsiny gondolat menet után felállok a hintáról és sétálni indulok a parkba, három órája is ugyan így indultam el otthonról , ám ez csak most sikerült összehoznom. Összekellet szednem a gondolataimat és tisztáznom magamban mindent, több-kevesebb sikerrel. Alig vannak körülöttem páran , nem csodálom már este nyolc óra is elmúlhatott. Egy-két kutya sétáltató, futó vagy sétáló pár van, a tó felé veszem az irányt, egy férfi ül a padon egy rózsával a kezében, ahogy leülök nem messze tőle, látom, hogy egy csinos körülbelül velem egykorú lány ad csókot a fiú szájára és hatalmas ölelésben forrnak össze. Ez is hiányzik az életemből, egy fiú aki feltétlenül szeret és fél elveszíteni, de úgy látszik nekem nincs olyan szerencsém. Végül is ráérek, hiszen még csak tizenkilenc éves vagyok és előttem áll az egész élet, történhet akármi, bár én nem nagyon hiszek a véletlenekben. Csak ülök a padon és nézek ki a fejemből, a nap már lenyugvóban van és én nem szeretnék egyedül lenni az éjszakában, abból eddig még nem sült ki jó. Telefonom rezegni kezd a zsebembe és előveszem.

Este sose legyél egyedül! Veszélyes lehet.

Egyből felpattanok és sietősen körülnézek, nem látok senkit ezért gyorsan szedem a lábaimat és a kijárat felé igyekszem. Kilépek a kapun és jobbra egy fekete kisbuszt látok, megijedek és balra fordulok, szinte már futok, valahogyan vissza kéne menni, hiszen én az ellentétes irányban lakok. Hátra fordulok, ám senki sem követ, komolyan mondom én már betegesen félek az emberektől. Visszaindulok a jó irányba és az autó még mindig ott áll, biztos várnak valakire, gyorsan elsuhanok a furgon mellett és mikor már az autó előtt vagyok az ajtaja kinyílik. Szívem hevesen kezd verni, hátra nézek és két férfi néz rám, ők azok akik pár hete követtek. Elfussak? Úgy is utol érnek, kétszer akkorák , mint én, megpróbálhatnám. Rájuk mosolygok majd sprintelni kezdek a házunk irányába, hallom ahogy mögöttem doboknak a lábak és érzem amint az aurámba férkőznek. Nagyon félek és most várnám a megmentőt, aki nem létezik, bemegyek az utcánkba és még mindig hallom őket, át akarok futni az úton de egy autó lefékez előttem és kiszáll két srác. Az egyik az a Lil Twist nevű alak, akkor a másik csak JB lehet. Megállok és lefagyok, JB-nek most sem láthatom az arcát, fekete kapucni takarja és nekem háttal áll. A fekete barátja felém jön és maga mögé állít, alig látok valamit, félig kilóg a fejem a srác mögül.
- Már megint ti? – kérdezi JB és a két fickó pisztolyt ránt, felsikítok és egyből Lil adja nekem a páncélt.
- Végre elkaptunk te taknyos, add át a lányt vagy magad és elmegyünk! – a hideg is kiráz a pasas hangjától és belemarkolok Lil fekete pólójába.
- Nem megy veletek senki! – kinézek és már mind a kettő védelmezőmnél fegyver van. Most vagy meghalunk mind, vagy megmenekülünk. Én jobban örülnék a második opciónak. – Takarodjatok innen, vagy szétloccsantom a szaros fejeteket! – csodálkozom, hogy egy házból sem jöttek ki a kiabálásokra. Éppen erről szólt a gondolat menetem, szarnak ránk, meg is halhatunk felőlük.
- Nekünk csak a Rider lány kell! – Jesszusom, honnan tudják a nevem? Ez már nem kis dolog lehet.
- Rider nem megy sehova, ő az enyém! – jelenti ki, mint ha ez tényleg így lenne, felmegy bennem a pumpa és nem tudom magam türtőztetni.
- Én biztos nem vagyok senki tulajdona, ezt most felejtsd el! – kiakarok lépni Lil háta mögül, hogy lássam a „tulajom”nevét, de elém teszi hatalmas kezeit, ezzel megakadályozva akciómat. – Engedj el, nem vagyok tárgy ! – kiabálom és a két fickó csak nevet, szánalmasnak érzem magam.
- Fogd már be! – JB éles hangja behatol a fülembe és fülem –farkam behúzom, lehet ilyen helyzetben nem a legjobb ha neki esek.
- Na jó, elég legyen. Adjátok már ide a ribancot! – mi? ez most rólam beszél? én már tényleg nem tudom, hogy mi történik körülöttem, látásom elhomályosul, erősen markolóm a fekete anyagot és megtartom egyensúlyom, halom amint egy pisztoly elsül. Hatalmas kiáltást hallok és csak azt tudom, hogy valaki felemel és sietősen a házunk elé cipel, felemelem fejem és a sötéttől csak két gyönyörű barna szem párt látok. Lehajtja fejét és csenget, Valaki átvesz a kezébe, gondolom valamelyik fiú, Mandy nem bírna el így, ám én nem tudom levenni róla a tekintetem.
- Pete! Segíts, Kate az! – az ajtó becsukódik és a fényárban úszó lakásunkban vagyok, letesz Chris az ágyra és nem tudom feldolgozni a történteket. Miért védett meg? Mit akar tőlem? Kérdések ezrei kavarognak a fejembe, csak azt tudom, hogy gyönyörű szeme van, akárcsak Drew-nak, de az a szemét eltűnt és nem jelentkezik már két hete. Nem válaszol a hívásomra, egyetlen egy SMS-t írt, miután vagy negyvenszer hívtam csak annyit írt „Nem érek rá”. Azt se tudom merre lehet, nem mutat semmi élet jelet, pedig olyan kedves volt velem, megint kezdődik a múlt kori sztori elölről.
- Jól vagy? – nyom egy forró teát a kezembe Pete, nem tudom erre mit tudnék válaszolni, így csak bólintottam. – Ki hozott ide?
- Ő volt az, JB. – hallom a hangjában az utálatot. – Bántott?
- Nem, megmentett. – még magam sem hiszem el, hogy ezt mondom, de így igaz.
- Mi? Na most mesélj el mindent, Mandy későn jön így ő majd meghallgatja még egyszer. – Pete úgy ül előttem, mint egy kisfiú akinek horror sztorit mesélnek.
- Ugye bár elmentem a parkba, hintáztam meg sétáltam és a parknál várt egy kisbusz, elmentem a másik irányba de nem követett senki, aztán visszamentem, elmentem a fekete autó mellett és akkor szállt ki két pasi akik üldözni kezdtek, de akkor jött ő és egy barátja akik megvédtek. – direkt nem mondtam, hogy fegyvert fogtak rám és a részleteket, nem akarom, hogy aggódjanak értem . Már csak azt nem értem, hogy milyen ügy lehet ez, mert a pasas tudta a vezeték nevem, akkor nyilván lenyomoztak, meg követhetnek mindig ha tudják, hogy hol vagyok. A másik dolog ami nyugtalanít, hogy JB is ugyan ezt csinálja, csak akkor bukkan fel ha baj van, nyilván nem akar bántani, akkor nem megvédett volna, volt két alkalma is , hogy megöljön, de ő nem élt vele. Akkor mit akarhat? Én már semmit sem tudok, csak sodródok az árral és majd kikötök valahol. Én úgy döntöttem, hogy nem fogok rástresszelni a dolgokra, lesz ami lesz.