V.rész – Emlékek homályában

2013. június 22. (Vasárnap)

A pult mögött állva figyeljük az embereket, hogy kinek miben lehetünk szolgálatára. Két alak tér be éttermünkbe, mind a ketten öltönyt viselnek, idősebb férfiak, negyven körüliek lehetnek. Szedem is a cuccom és feléjük igyekszem, eléjük helyezem az étlapot.
- Köszöntöm önöket a Montenegro-ban, hozhatok esetleg valami italt? – kérdezem udvariasan és a tőlem jobbra ülő emberre tekintek. Felém néz, haja sötét barna, szemei olyan kékek , mint az enyémek és az arca, ismerősnek tűnik.
- Igen, két pohár vörösbort szeretnénk kérni. – mondja a tőlem jobbra lévő.
- Rendben, már is hozom. –mosolygok és már indulok is a pulthoz, kiveszem a hűtőből a bort és leveszek két poharat, teli töltöm őket, tálcára pakolom és viszem is ki nekik, leadják az étel rendelésüket és megyek is a konyhához, felakasztom a cetlit a csigára és várom a következő embert. Ahogy az asztaluk felé pillantok látom, hogy a férfi néha-néha felém néz, mint ha régóta ismerném őt. Kevin-t figyelem ahogyan a pályán van és veszi fel a rendelést, ismét jöttek vendégek, így feléjük veszem az irányt. Kiszolgálom őket aztán már a kész ételeket viszem a nyolcas asztalhoz, ahol a két úr ül.

Felmosok és már megyek is hátra, hogy átöltözzek, a telefonom jelez, kiveszem a táskámból és megnézem.

Felismertél, majd még találkozunk!

Ennyi áll benne, még feladó sincs és a szám rejtett, nem tudom ki küldhette, biztos valaki szórakozik. Visszadobom a készüléket a táskámba és bezárom a  szekrényemet.
- Gyere! Eldoblak. – mondja Kevin, bólintok és követem őt, beriasztom a helyiséget és bezárom. Beülök az anyós ülésre és Kevin már indítja is az autót, nem kell neki elmondanom a címem, hiszen pár napja ő visz haza. Kellemetlenül érzem magam, hogy cipelnek mindenhova, nincs autóm és jogsim se, pénzem se lenne a benzinre, bőven elég nekem a lakás és a rezsi fizetése. Kedves tőle, hogy felajánlja és nem kell sétálnom, viszont úgy érzem magam, mint egy púp aki mások hátán van.
- Köszönöm Kevin, többször már nem kell elhoznod, majd gyalogolok, nem szeretnék a terhedre lenni. – mosolygok rá udvariasan.
- Ne vicceljél már, te vagy az egyetlen fiatal és normális az étterembe, mindenki fennhordja az orrát és olyanok , mint a királyok. Szóval ha bármi van, szólj és állok szolgálatodra. – mosolyog, megköszönöm neki még egyszer és becsukom az ajtót. Halkan megyek be a lakásba és látom, hogy a nappaliban halványan világít a kis asztali lámpa. A televízió is halkan üzemel, Chris fekszik a kanapén, biztos elaludt, kihozok egy pokrócot a szobámból és betakarom vele, nem szeretném ha megfázna. Pizsamámmal a kezembe megyek a fürdő helyiségbe, levetem ruháimat és a kabinba állok, folyatom magamra a meleg vizet és oldom a feszültséget ami a mai nap folyamán történt, nem tudok kiverni a fejemből azt az SMS-t. Leöblítem magamról a habot és elzárom a csapot, magam köré tekerem a törülközőt és megtörlöm magam, felveszem a bugyimat, a rövidnadrágomat és a pólómat. Fogat mosok s arcot, kilépek a kis folyosóra és látom, hogy Chris még mindig alszik, halkan besurranok a szobámba és elterülök az ágyon.

A parkban vagyok az apukámmal és hintázok, ő elölről lök én pedig kacagok. Ez a legszebb nap az életemben, hazafele megyünk és vesz nekem két gombóc fagylaltot, megeszem és folytatjuk utunkat, a „palotánkhoz” érünk és bemegyek. Felszaladok a szobámba és a lila ágyamra ugrok ami körül baldachin van. Imádtam, a babáimhoz megyek és előkészítem őket a délutáni teázáshoz, kipakolok mindent a kis asztalkámra, köré helyezem a székeket és a babáimat leültetem. Beszélgetek velük és élvezem ezt a szép napot.
- Szia tündérem. – jön be Sarah néni, szaladok felé és az ölébe vesz, kérem, hogy teázzon velünk ő is, leül a földre és kezébe veszi a csészét majd iszik a teából. Mikor végeztünk, elpakoltunk és lementünk a nappaliba.
- Kicsim, apunak elkell mennie egy kis időre. – guggol le elém apu.
- Mikor jössz?
- Nem tudom, ahogyan tudok, szeretlek hercegnőm. – ad egy puszit a homlokomra és két bőrönddel elhagyja a házat. Ez volt az utolsó nap amikor láttam őt.

Az étteremben vagyok és látom ahogyan két férfi tér be hozzánk és a kék szemű engem kémlel, figyeli minden mozdulatomat és nem veszi le rólam a szemét.

Kinyitom a szemeimet és észre veszem, hogy a szobámban vagyok, az órára pillantok és hajnali öt óra van. Hanyatt fekszem és elmélkedek, ez a két alkalom hogyan is kapcsolódhat egymáshoz? Újra eszembe jutott az utolsó nap, visszatekerem az időt és minden kis részletre figyelek. Semmi, semmire nem jövök rá, ami ahhoz vezetne, hogy a két dolog, hogyan is kapcsolódik egybe. Aludni már úgy sem tudok, így kiszállok az ágyamból és az utcára nézek, a nap lassan felkel, ma nem dolgozom , ezért úgy döntök, hogy felöltözök. Egy szürke melegítő nadrágot veszek fel, egy pólót és rá a szürke melegítő pulcsimat. Felhúzom a cipzárt, összekötöm a hajam és halkan fogat mosok. Tudom, hogy hová szeretnék menni, a telefonomat zsebre vágom és halkan kiosonok a lakásból és gyalog indulok a nem túl messze lévő utcához. Hajnal van, kicsit hideg is, elviselhető, egy-két ember szállingózik ilyenkor az utcán, azok akik a buliból jönnek haza vagy az olyanok akik korán kezdik a munkájukat. Bekanyarodok az utcába ahol már rég nem jártam, meglátom a hatalmas házat és elé sietek. Olyan mint régen volt, két luxus autó áll a ház előtt, minden redőny le van húzva. Annyira beszeretnék menni és megnézni, hogy mi változott azóta, hogy elkerültem innen. Következőleg a parkba indulok, megpillantom a játszóteret és bemegyek, ráülök a hintára és a lábamat a talajon hagyva ringatózom előre-hátra. Sokkal jobb lenne ha itt lenne és vele lehetnék, ha nem szülők nélkül kellett volna felnőnöm. Érzem, hogy telefonom rezeg és ismét ismeretlen a feladó.

Nem kéne ilyenkor egyedül kószálnod!

A hideg is kiráz, körbe nézek de sehol nem látok egy árva lelket sem, nem tudom, hogy ki ez és mit akar de jobb, ha nem törődöm vele. Még egy kis ideig a hintán maradok, majd felállok és elhagyom a parkot. Kicsivel több ember van az utcán , mint egy másfél órával ezelőtt, de ez se sok. Néha hátra kapom a fejem, hogy nem e követ valaki, ez nálam egy megszállottság, kicsit félős vagyok. Lehajtott fejjel kullogok a park mellett, a pattka szélén megyek, ügyelve arra, hogy ne essek el. Hallom ahogyan az ég egy hatalmasat dörög, villámlás és időm sincs levegőt venni, az eső úgy zuhog, mint ha dézsából öntenék. Két perc alatt elázok, látom ahogyan lassan jön felém egy autó, megcsúszok és hátraesek, ki az útra. Az autó fékez és oldalra fordítom a fejem, az eső annyira esik, hogy csak az autó fényét látom, hallom ahogyan csapódik egy autó és érezek egy érintést a jobb vállamon. A hang irányába fordulok és látom azt az arcot, amit két hete nem láttam már.
- Jól vagy? – kérdezi én pedig bólintok. – Hazaviszlek. – szeretnék felállni de nem hagyja, felemel karjaiba és úgy tesz be az autóba. Didergek, az eső átáztatott, a hajamból csöpög a víz és a ruhámból is csavarni lehet. – Fázol? – ismét csak bólintok egy aprót, hátranyúl és kéri hogy hajoljak előre, hátamra terít egy pokrócot. Felé nézek és látom amint vizes haja homlokára tapad, kezével hátratúrja azt és rám néz.– Mit csináltál te ilyenkor itt?
- Sétáltam. – adom az egyszerű választ, nem hiszem, hogy bármi köze is lenne ahhoz, hogy én mikor s hol vagyok, a bál óta nem beszéltünk, vagy is ő nem keresett.
- Ennyi? – hangja már kicsit élesebb és idegességet is hallok benne.
- Pontosan, jól hallottad! Miért nem válaszoltál az üzeneteimre?
- Dolgom volt.
- Két hétig? – nyitja a száját, hogy választ adjon de felemelem a kezem és megállítom. – Tudod mit? Ne is válaszolj, itt sem vagyok! – teszem kezemet a kilincsre de bezárja az autót. – Haza szeretnék menni Drew! – dőlök hátra az ülésen.
- Akkor haza viszlek. – mondja és már indítja is a motort, sokkal lassabban érünk házunk elé, mint ahogyan én azt elképzeltem. Levetem magamról a pokrócot, megköszönöm neki az utat és nem is hagyom, hogy válaszoljon, becsapom az ajtót és rohanok az eső elől, amint beérek a házba a szennyesbe dobom vizes ruháimat és felveszem a köntösömet.

Jobban is figyelhetnél az úttesten!

Megint egy üzenet amiről nem tudom, hogy ki küldte és honnan, biztos, hogy valaki figyel csak nem tudom , hogy kicsoda. Nem rég keltem fel, már is sok dolog történt velem, a konyhába megyek és töltök egy kevés narancs levet. Mit akarhat tőlem az az ismeretlen? Honnan tudja a számomat? Ez a sok kérdés amire valószínűleg úgy sem most fogom megkapni a választ. Várni kell, mindenre csak várni kell és egyszer talán megkapod a választ, tizenhárom éve várok arra a válaszra, hogy az apám miért is hagyott el. Talán nekem kéne megkeresnem a választ, viszont nekem nincs rá időm és azt se tudom, hogy hol kezdhetném. Nem vagyok detektív aki letud nyomozni bárkit is, én ehhez nem értek, pénzem nincsen arra, hogy magánynyomozót fogadjak és nem is akarok. Meg kéne értenem azt, hogy ha az apám elhagyott és eddig nem keresett, akkor már nem fog és azért, mert nem érdeklem őt.