2013.június 7. (Szombat)
Hétvége van, ez azt jeleni, hogy szabadnapom van, sok diák
dolgozik nálunk és nekik legtöbbször a hétvége jó. Kinyújtom lábam a paplan
alatt és az órára nézek, dél is elmúlt de most nem szégyellem magam az
alvásért, nekem is kijár. Belebújok a nyuszis mamuszomba és kimegyek a
nappaliba, amint kinyitom szobám ajtaját és meglátom, hogy Mandy kivel
beszélget, megfagyok. A barátnőm felém mutat és ő megfordul, bezárom az ajtóm és
az ágyamra hasalok, ez nagyon ciki.
- Bejöhetek? – hallottam meg hangját, nem válaszolok, hallom ahogyan kattan a zár és bejön. Besüpped mellettem az ágy és egy kezet érzek a hátamon. – Cuki a pizsid, és a mamuszod. – nevet, majd elsüllyedek szégyenemben. – Katherina, nézz már fel. Engem nem zavar a kócos hajad. – tovább csipkelődik én pedig felemelem karom és hátba vágom . - Így állunk? – kezével közrefogja a derekaimat és csiklandozni kezd, egyből felülök és próbálom leszedni kezeit magamról, sikertelenül. Mikor már alig kaptam levegőt, elenged és hagyja, hogy lenyugodjak egy csöppet.
- Miért jöttél?
- Elfelejtetted? Azt mondtad, hogy ma elvihetlek ebédelni, ha nem tévedek akkor azt ilyen tájba szoktak az emberek. – igaza van, de hülye is vagyok, elnézést kérek tőle, kiveszek pár egyszerű ruhát a szekrényből és besietek a fürdőbe. Beállok a zuhany alá és öt perc alatt letusolok, megszárítkozom majd felkapom magamra a fehérneműt, rövid nadrágot és a fehér pólót. Fogat s arcot mosok, megfésülöm hajamat, gyorsan visszamegyek a szobámba, elrakok mindent a táskámba. Felvesszük cipőinket, elbúcsúzok egy puszival Mandy-től aztán már Drew autójában ülünk. – Egész gyors voltál. – indítja be az autót, ezt bóknak veszem, tényleg hamar sikerült elkészülnöm. Az út csupán tíz percig tartott de tökéletes kezdése volt a napomnak, beülünk egy ablak melletti asztalhoz és kezünkbe vesszük az étlapot. Nem tudom, hogy mihez lenne kedvem, igazából farkas éhes vagyok, de nem fogom kifosztani a pénztárcáját, kerestem egy finom ám nem drága ételt és megvártuk a pincérnőt.
- Mit hozhatok? – egyből kiszúrta Drew-t és láttam ahogyan próbál vele flörtölni, ideges lettem, forrt az agyvizem és legszívesebben megmondanám a nőnek, hogy én randizok vele. Bár, nem tudom, hogy ez most randi e vagy csak egy baráti ebéd, szeretném ha randi lenne, ő nagyon vonzó és kedves fiú. Elmondom, hogy mit kérek majd a hölgy távozik, Justin nem néz utána, aminek nagyon örülök, beszélgetünk amíg ki nem hozzák a rendelésünket. Csupa felesleges dolog szóba került, nem bántam, vele minden percet élvezek és igazából már nem is érdekel, hogy kilyukad a gyomrom. Szívesen hallgatom őt ahogyan meséli az első szörfözését, nevetek amikor meséli, hogy milyen béna volt. Visszatér a pincér és letette elénk a leveseket, feszélyezve érzem magam, hogy ő fog fizetni, jobban szeretem amikor fele-fele alapon állja mind a két fél az összeget.
- Bejöhetek? – hallottam meg hangját, nem válaszolok, hallom ahogyan kattan a zár és bejön. Besüpped mellettem az ágy és egy kezet érzek a hátamon. – Cuki a pizsid, és a mamuszod. – nevet, majd elsüllyedek szégyenemben. – Katherina, nézz már fel. Engem nem zavar a kócos hajad. – tovább csipkelődik én pedig felemelem karom és hátba vágom . - Így állunk? – kezével közrefogja a derekaimat és csiklandozni kezd, egyből felülök és próbálom leszedni kezeit magamról, sikertelenül. Mikor már alig kaptam levegőt, elenged és hagyja, hogy lenyugodjak egy csöppet.
- Miért jöttél?
- Elfelejtetted? Azt mondtad, hogy ma elvihetlek ebédelni, ha nem tévedek akkor azt ilyen tájba szoktak az emberek. – igaza van, de hülye is vagyok, elnézést kérek tőle, kiveszek pár egyszerű ruhát a szekrényből és besietek a fürdőbe. Beállok a zuhany alá és öt perc alatt letusolok, megszárítkozom majd felkapom magamra a fehérneműt, rövid nadrágot és a fehér pólót. Fogat s arcot mosok, megfésülöm hajamat, gyorsan visszamegyek a szobámba, elrakok mindent a táskámba. Felvesszük cipőinket, elbúcsúzok egy puszival Mandy-től aztán már Drew autójában ülünk. – Egész gyors voltál. – indítja be az autót, ezt bóknak veszem, tényleg hamar sikerült elkészülnöm. Az út csupán tíz percig tartott de tökéletes kezdése volt a napomnak, beülünk egy ablak melletti asztalhoz és kezünkbe vesszük az étlapot. Nem tudom, hogy mihez lenne kedvem, igazából farkas éhes vagyok, de nem fogom kifosztani a pénztárcáját, kerestem egy finom ám nem drága ételt és megvártuk a pincérnőt.
- Mit hozhatok? – egyből kiszúrta Drew-t és láttam ahogyan próbál vele flörtölni, ideges lettem, forrt az agyvizem és legszívesebben megmondanám a nőnek, hogy én randizok vele. Bár, nem tudom, hogy ez most randi e vagy csak egy baráti ebéd, szeretném ha randi lenne, ő nagyon vonzó és kedves fiú. Elmondom, hogy mit kérek majd a hölgy távozik, Justin nem néz utána, aminek nagyon örülök, beszélgetünk amíg ki nem hozzák a rendelésünket. Csupa felesleges dolog szóba került, nem bántam, vele minden percet élvezek és igazából már nem is érdekel, hogy kilyukad a gyomrom. Szívesen hallgatom őt ahogyan meséli az első szörfözését, nevetek amikor meséli, hogy milyen béna volt. Visszatér a pincér és letette elénk a leveseket, feszélyezve érzem magam, hogy ő fog fizetni, jobban szeretem amikor fele-fele alapon állja mind a két fél az összeget.
A parton sétálunk és leülünk a homokba, gyönyörűen
hullámzik, sokan napoznak vagy fürdenek a hűsítő vízben.
- Hogy hogy a barátaiddal laksz? Miért nem a szüleiddel? – töri meg a csendet, bár ne tette volna, a keserű érzés feltör bennem és nem bírok megszólalni.
- Mert már nincsenek. – csuklik el a hangom, időben megállítom, nem szeretném elrontani ezt a szép napot.
- Nagyon sajnálom, nem akartam. – mentegetőzik, nem okolom érte, hiszen nem tudta. – Szeretnél róla beszélni? Könnyebb lenne.
- Anyám a születésemkor meghalt, apám, róla nem tudok semmit, 3-4 éves voltam amikor elment. Aztán a nővéréhez, Sarah-hoz kerültem, lelépett miután betöltöttem a tizennyolcat. – előjönnek az emlékek és már igazán nehéz visszafojtani a könnyeket. – Nem volt aki vigyázzon rám és még most sincs, nincs olyan nap amikor kérhetnék a szüleimtől tanácsot, nekem csak a barátiam vannak. – ránézek és látom szemében a megbánást, úgy érzem, hogy nem tudok magammal mit kezdeni, hiányzik egy ölelés anyutól vagy aputól amikor hazamegyek, hiányolom, hogy nem kérdezik meg, hogy milyen volt a napom vagy, hogy mit szeretnék enni. Megszoktam már, hiszen kiskoromtól ehhez vagyok szokva, vannak pillanatok amikor felidézem magamban az olyan pillanatokat amikor édesapámmal hintáztam vagy játszottam a kertbe. Emlékszem rá, gyönyörű volt és hatalmas ház társult hozzá, ahogy ezekre gondoltam akaratlanul is előtörtek a sós cseppek szememből. Drew-ra néztem, átkarolja derekam és magához húz, mellkasába fúrom az arcomat és emlékezek a gyönyörű pillanatokra, arra a pár évre amit apámmal tölthettem. Sose volt semmi tökéletes az én életemben, anyu vagy apu mindig hiányzott és fognak is, életem végéig. Néha még most is félek, hogy elveszítem a barátaimat és egy senki leszek, egyedül a nagyvilágban , akinek csupán a ruhái vannak. Ahogyan egyre erősebben szorít és nyugtat, sírásom alábbhagy, remek érzés erős karjaiba lenni, nem tudom, hogy miért, úgy érzem, hogy amikor mellettem van akkor biztonságban vagyok, semmi baj nem érhet, ő megvéd.
- Én vigyázni fogok rád, megígérem. – felkapom a fejem és szemébe nézek, azok a gyönyörű csoki barna tekintetek, hálás vagyok neki, hogy ezt tényleg kimondta, megölelem és egy puszit nyomok az arcára. Felkap a karjaiba és futni kezd velem, egyenesen a vízbe, kérlelem, hogy tegyen le és ne menjünk, nem hallgat rám és a víz szélén megáll. Látom ahogyan közeledik egy nagyobb hullám, erősen nyakába kapaszkodok, a víz ellepi a felsőmet és vizesek leszünk. Letesz én pedig úgy döntök, hogy visszaadom neki , hátrálok pár lépést és lefröcskölöm. Nevetve viszonozza kedvességem és hátulról elkapja derekam, felemel és pörget rajtam egyet, ahogy lábam újra a talajon van, látom, hogy kifelé fut. Utána megyek és elkapom pólóját, elesik én pedig rá, pont , mint egy nyálas romantikus filmben, nevetünk és mellé fekszek a homokba. Meg fogja két kezem és felhúz, mindenhol csupa homok vagyok, lesöpröm a lábamról, karomról, kirázom hajam és megindulunk az autója felé. Hozzám dob egy törülközőt, át törlöm a hajam és beülünk az autóba.
- Szeretném egyszer újra látni apámat, megkérdezni tőle, hogy miért hagyott el és még annyi mindent. – kibukik belőlem ez a mondat és Drew rám kapja tekintetét.
- Egyszer biztos látni fogod. – mondja és elindítja az autót. Nem is tudom, hogy mit mondanék neki, lehet, hogy dühösen vágnék a fejéhez dolgokat, elképzelhető, hogy meghallgatnám, hogy mi oka volt rá, hogy eldobjon. Mindennek van valami oka és szeretném tudni, hogy ennek még is mi volt. Mi lehetett fontosabb a lányánál? Ha nálam lenne a világ összes pénze akkor biztos mindenhová elmennék és felkutatnám. Ha… ez a szó sokszor a bökkenő, ahogyan most is, talán itt él, ebben a városban, az is lehet, hogy máshol, megkell őt találnom, kíváncsi vagyok az életére és az okra.
- Hogy hogy a barátaiddal laksz? Miért nem a szüleiddel? – töri meg a csendet, bár ne tette volna, a keserű érzés feltör bennem és nem bírok megszólalni.
- Mert már nincsenek. – csuklik el a hangom, időben megállítom, nem szeretném elrontani ezt a szép napot.
- Nagyon sajnálom, nem akartam. – mentegetőzik, nem okolom érte, hiszen nem tudta. – Szeretnél róla beszélni? Könnyebb lenne.
- Anyám a születésemkor meghalt, apám, róla nem tudok semmit, 3-4 éves voltam amikor elment. Aztán a nővéréhez, Sarah-hoz kerültem, lelépett miután betöltöttem a tizennyolcat. – előjönnek az emlékek és már igazán nehéz visszafojtani a könnyeket. – Nem volt aki vigyázzon rám és még most sincs, nincs olyan nap amikor kérhetnék a szüleimtől tanácsot, nekem csak a barátiam vannak. – ránézek és látom szemében a megbánást, úgy érzem, hogy nem tudok magammal mit kezdeni, hiányzik egy ölelés anyutól vagy aputól amikor hazamegyek, hiányolom, hogy nem kérdezik meg, hogy milyen volt a napom vagy, hogy mit szeretnék enni. Megszoktam már, hiszen kiskoromtól ehhez vagyok szokva, vannak pillanatok amikor felidézem magamban az olyan pillanatokat amikor édesapámmal hintáztam vagy játszottam a kertbe. Emlékszem rá, gyönyörű volt és hatalmas ház társult hozzá, ahogy ezekre gondoltam akaratlanul is előtörtek a sós cseppek szememből. Drew-ra néztem, átkarolja derekam és magához húz, mellkasába fúrom az arcomat és emlékezek a gyönyörű pillanatokra, arra a pár évre amit apámmal tölthettem. Sose volt semmi tökéletes az én életemben, anyu vagy apu mindig hiányzott és fognak is, életem végéig. Néha még most is félek, hogy elveszítem a barátaimat és egy senki leszek, egyedül a nagyvilágban , akinek csupán a ruhái vannak. Ahogyan egyre erősebben szorít és nyugtat, sírásom alábbhagy, remek érzés erős karjaiba lenni, nem tudom, hogy miért, úgy érzem, hogy amikor mellettem van akkor biztonságban vagyok, semmi baj nem érhet, ő megvéd.
- Én vigyázni fogok rád, megígérem. – felkapom a fejem és szemébe nézek, azok a gyönyörű csoki barna tekintetek, hálás vagyok neki, hogy ezt tényleg kimondta, megölelem és egy puszit nyomok az arcára. Felkap a karjaiba és futni kezd velem, egyenesen a vízbe, kérlelem, hogy tegyen le és ne menjünk, nem hallgat rám és a víz szélén megáll. Látom ahogyan közeledik egy nagyobb hullám, erősen nyakába kapaszkodok, a víz ellepi a felsőmet és vizesek leszünk. Letesz én pedig úgy döntök, hogy visszaadom neki , hátrálok pár lépést és lefröcskölöm. Nevetve viszonozza kedvességem és hátulról elkapja derekam, felemel és pörget rajtam egyet, ahogy lábam újra a talajon van, látom, hogy kifelé fut. Utána megyek és elkapom pólóját, elesik én pedig rá, pont , mint egy nyálas romantikus filmben, nevetünk és mellé fekszek a homokba. Meg fogja két kezem és felhúz, mindenhol csupa homok vagyok, lesöpröm a lábamról, karomról, kirázom hajam és megindulunk az autója felé. Hozzám dob egy törülközőt, át törlöm a hajam és beülünk az autóba.
- Szeretném egyszer újra látni apámat, megkérdezni tőle, hogy miért hagyott el és még annyi mindent. – kibukik belőlem ez a mondat és Drew rám kapja tekintetét.
- Egyszer biztos látni fogod. – mondja és elindítja az autót. Nem is tudom, hogy mit mondanék neki, lehet, hogy dühösen vágnék a fejéhez dolgokat, elképzelhető, hogy meghallgatnám, hogy mi oka volt rá, hogy eldobjon. Mindennek van valami oka és szeretném tudni, hogy ennek még is mi volt. Mi lehetett fontosabb a lányánál? Ha nálam lenne a világ összes pénze akkor biztos mindenhová elmennék és felkutatnám. Ha… ez a szó sokszor a bökkenő, ahogyan most is, talán itt él, ebben a városban, az is lehet, hogy máshol, megkell őt találnom, kíváncsi vagyok az életére és az okra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése