Prológus

Sziasztok! Meghoztam a prológust, tudom, hogy sokáig tartott mire kész lett az oldal, ne haragudjatok. Most már itt vagyok és hozom a részeket ahogyan csak tudom :)

xx. Fruzsi

-Kate, elfogsz késni, kelj fel! – kiabálja barátnőm a fülembe, egyből kipattannak a szemeim és felülök.
- Csinálj nekem kávét légy szíves. – nézek rá kérően, mire ő mosolyogva elhagyja a szobát. Kikelek az ágyból és a fürdőbe indulok. Bő, hideg vízzel öblítem át arcomat, ettől sikerül felkelnem, a szekrényem felé indulok és felveszek egy fehérnemű szettet, fekete farmer sortot,narancs sárga cső toppot. Elindulok a konyhába, mosolyogva köszöntenek barátaim, én is megejtek feléjük egy mosolyt majd helyet foglalok a széken.
- Elaludtunk Kate? – kérdi vicceskedve Pete.
- Az a fránya óra nem csörgött. – mérgelődöm, megköszönöm Mandynek a kávét és az órára pillantok. Fél órám van a munka helyemre odaérni,átöltözéssel együtt, az a bökkenő, hogy a busz út huszonöt perc, a megállótól gyalog tíz perc. Gyorsan lehúzom a kávét, majd felpattanok és a szobámba szaladok, fogat mosok, kifésülöm a hajam, bedobálok mindent a táskámba, felveszem a sarum és futólépésben elköszönve a többiektől lépek ki a meleg levegőre. Látom amint a busz közeledik a megálló fele, szerencsére velünk szemben van a megálló. Átsétálok és felszállok rá, idegesen nézem az órám minden percben, leakarok már szállni.

Az ajtók kinyíltak én pedig lerohantam a lépcsőkön, öt percem van, most vagy soha. Megfogom táskámat és ahogy csak tudok futok a tömegben. Néhány embernek neki megyek, bocsánatot kérek és már a nyugodt utcában vagyok ahol az étterem is van.
- Hé. – szól utánam valaki akit fellökök.
- Bocsi. – nézek hátra, ám akkor majdnem orra esek. Nem, most nem ismerkedünk, megrázom fejem és szaladok. Beesek az étterembe, az öltözőbe megyek, a szekrényemből kiveszem a fehér blúzom és a fekete szoknyámat. A cuccaimat bedobálom a boxba és már csekkolok is.
- Kate, van egy tíz fős foglalásunk kilencre. – mondja a főnököm, bólintok majd munkába állok. Az a szerencsém, hogy mindig más a beosztás. Ha délután 4-re jövök akkor zárásig vagyok, az az éjfél vagy fél 1. Ha viszont nyitásra akkor csak négyig vagyok, ez a jó, én így szeretem. Hemzsegnek az emberek én pedig olyan vagyok, mint egy robot, felveszem a rendelést - persze nem egyedül, még van négy pincér- , leadom, kiviszem az ételt, italt.
- Kate, szeretném ha ma maradnál zárásig, Tess lebetegedett. – mondja sietve Carl a főnököm. Bólintok, hiszen jól jön a plusz pénz.

Háromnegyed tízet mutat az óra, Kevin segítségével összetolunk kettő négy fős asztalt, elrendezzük a székeket, kiraktuk az étlapokat is és várjuk a foglalókat. Gondoltam amíg megjönnek iszok egy kortyot, mert már vattát köpök, hátra megyek és a személyzeti hűtőből kiveszek egy kólát, töltök a poharamba majd az egészet egy kortyra megiszom.
- Kate, megjöttek, mehetsz. – utasít Kevin, megigazítom a ruhám, a hajam és a kezembe veszem a papírt meg a tollat. Ahogy közeledek az asztal felé megnézem őket, mindegyik öltönybe vagy ingbe van, fontos emberek lehetnek.
- Jó estét kívánok, köszöntöm önöket a Montenegro étterembe. Sikerült esetleg italt választani? – kérdezem kedvesen, végignézek a társaságon, feketék és fehérek vegyesen. Ahogy elnézem egy tag még hiányzik, az egyik asztal fő üres. Elsorolják, hogy mit kérnek majd a pultba indulok, kitöltöm amit rendelnek majd kezembe veszem a tálcát és kiviszem nekik. – Szóljanak ha sikerült ételt választani. – mosolygok majd elindulok a többi pincér felé. Sorakozva állunk, mint a katonák, egy ilyen előkelő étterembe rendezettség és fegyelem kell, lesni kell a vendégek kívánságát s ugrani ha szólnak. Egy pillanatra fordulok el, ekkor oldalba bök Kevin, hogy menjek az asztalomhoz, erre az asztalra csak én lettem beosztva. – Sikerült? – nézek végig a társaságon, majd látom, hogy a hiányzó ember is megjött.
- Igen. – néz fel, azt hiszem, hogy a toll is kiesik a kezemből, ő az aki reggel utánam szólt, mert fellöktem. Gondolom ő is felismert, mert küldött felém egy mosolyt,elmondják, hogy mit rendelnek aztán már megyek is a pultba, felakasztom a papírt egy csipesszel a szalagra és figyelem a többi asztalt. Alsó ajkamat rágom a  szégyentől és próbálom kerülni tekintetét.